Nem mindegy, hogy mikor kerül szóba a halál


Nem mindegy, hogy mikor kerül szóba a halál 

Manapság igyekszünk egyre tudatosabban élni, fontos döntéseink előtt több forrásból is tájékozódunk, hogy  megismerjük lehetőségeinket. Ezt a tudatosságot az életvégi kérdésekkel kapcsolatban is érdemes követni, hogy  tisztában legyünk az élet utolsó időszakához kapcsolódó jogainkkal és kötelezettségeinkkel. Az Életvégi Tervezés Alapítvány azt javasolja, hogy már akár a negyven év körüliek is kezdjenek tudatosan gondolkodni az időskort, illetve az életvégi időszakot érintő döntéseikről, szándékaikról. 

A halál társadalmi tabuja korunkban még mindig nagyon erős, ez egyfelől érthető, hiszen keveset tudunk az élet végéről, félünk találkozni a haldoklás folyamatával vagy akár csak belegondolni ezekbe a kérdésekbe. A haldoklás és a halál, amit korábban az élet természetes részeként kezeltek, mára többnyire átkerült a kórházakba, idősotthonokba, sokkal kevésbé akarunk és lehetünk jelen hozzátartozóink mellett, emiatt egyre ismeretlenebb előttünk az életnek ez az utolsó, fontos eseménye. Azok a halálesetek pedig, amikkel a hírekben naponta találkozunk, általában balesetekhez, erőszakos cselekedetekhez kapcsolódnak, így tovább erősíthetik a félelmet, a témától való elzárkózást.

Másfelől azonban, ha oldjuk egy kicsit a halált övező hallgatást, és elkezdünk beszélni a családban várható életvégi kérdésekről, akkor máris hozzájárultunk ahhoz, hogy ne legyen annyira elfogadhatatlan a hozzátartozó vagy akár saját halálunk gondolata. Azon túl, hogy körbejárhatjuk az életvégi időszak bizonyos döntéseit, számos kérdést előre el is rendezhetünk, illetve elindíthatunk egy olyan párbeszédet a családban, ami majd megkönnyíti azokat a későbbi beszélgetéseket, amik enélkül – idős korban vagy esetleg egy súlyos betegség, baleset kapcsán – kínosak, érzelmileg megrázóak vagy akár elképzelhetetlenek lennének.

Az Életvégi Tervezés weboldalán (www.eletveg.hu) nemcsak a klasszikusan az életvéghez  sorolható hagyatéki és temetkezési kérdésekről tájékozódhatnak, hanem olvashatnak az egészségügyi ellátás és önrendelkezés, a pénzügyi gondoskodás, a gyámság, a digitális hagyaték kérdéseiről is, valamint útmutatást kaphatnak az élet végességével kapcsolatos pszichológiai és spirituális témákról is. Néhány kiemelt területhez segédleteket is találnak az oldalon, ilyenek az egészségügyi önrendelkezési lehetőségek, a haláleset utáni teendők, vagy a magánvégrendelet írása.